On-line díjszámítás és kötés
Gépjárműbiztosítás
Ügyfélszolgálat

A gépjárművek üzembentartójának kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása, határozatlan időre szól. A szerződési feltételek szerint lehetőség van a biztosítási évforduló előtt a szerződés áttekintésére.

A biztosító társaságok jogszabályi kötelezettsége, hogy a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződés évfordulóját 50 nappal megelőzően értesítést küldjenek a biztosítás szerződőjének a következő biztosítási időszakra vonatkozó díjról és szolgáltatásokról, így lehetőség nyílik, a díjak és szolgáltatások összehasonlítása mellett dönteni biztosítás fenntartásáról, vagy váltásáról.

2010. október 30-án a biztosító társaságok meghirdetik a 2011. évre vonatkozó tarifáikat, és a jogszabály értelmében a korábbi évek díjszámítási paraméterezéstől eltérően, a gépjárművek díjbesorolási alapja változtatásra kerül, így a cm3 alapú besorolást felváltja a gépjárművek KW alapú díjbesorolása. A megváltozott paraméterek érinteni fogják az érvényben lévő szerződések díjait is, így különösen érdemes figyelemmel lenni a meglévő szerződés 2011. évtől érvényes díjára is.

Társaságunk a biztosítási piac által kínált kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések díjversenye mellett kíván segítséget nyújtani a szolgáltatási feltételek összehasonlításában is, továbbá segítséget nyújtunk abban is, hogy Ön az igényeinek megfelelő biztosítást tudja kiválasztani.

A mérlegelés szempontjai a biztosítás díján kívül, a teljesség igénye nélkül alábbiak lehetnek:

  • A jelenlegi biztosítója a biztosítás zökkenőmentes fenntartásához mennyiben segítette Önt? A csekkeket, igazolásokat, egyéb adminisztrációs dokumentumokat időben, az Ön által megadott címre küldte-e?
  • A Biztosító mennyire elérhető telefonon, vagy személyesen, az esetlegesen felmerülő problémáit mennyire kezelte rugalmasan és megértően, fenntart-e Önhöz, területileg közeli ügyfélszolgálatot.
  • Esetleges kárrendezése mennyire gyors és rugalmas.
  • Kötelező felelősségbiztosítás esetén ugyan nem Önnek, hanem az Ön által másnak okozott kárt térítik a biztosítók, de ha az Ön biztosítója nem teljes körűen vagy nagy késedelemmel téríti meg a kárt, a károsult "zaklathatja", valamint a Polgári Törvénykönyv rendelkezései alapján kártérítési igénnyel léphet fel közvetlenül Ön ellen.

Amennyiben elégedett az általunk korábban ajánlott biztosítójával, Önnek nincs teendője, 2009. január 1.-től a jelenlegi biztosítója automatikusan biztosítja Önt.

Ha valamely oknál fogva még sem elégedett a biztosítója szolgáltatásával és változtatni akar, akkor a biztosítási szerződését írásban mondhatja fel. A felmondó levélnek 2008. november 30.-ig be kell érkeznie a biztosítójához. A biztosítási szerződése így 30 napos felmondással 2008. december 31.-én szűnik meg. A biztosítási szerződés más időponttal nem mondható fel. A felmondás feltétele, hogy a biztosítási díj kockázatviselés dátumának végéig meg legyen fizetve.

Önnek 2008. november 1. és december 31. között kell az új biztosítását megkötni, 2009. január 1-jétől induló kockázatviselési kezdettel.
A jelenlegi biztosítójától az Ön új biztosítója a kártörténeti igazolást (bonus-malus) megkéri, abban az esetben, ha Ön az Előzmény biztosítási adatokat hiánytalanul adta meg. Fontos adat: az előzmény biztosító neve, a gépjármű rendszáma, és a szerződés kötvényszáma. Abban az esetben, ha adathiány miatt az Ön új biztosítója nem tudja az előzmény szerződést beazonosítani, Ön A0 fokozatba kerül, és a szerződés díjbesorolása eszerint számítódik. Abban az esetben, ha Önnek nem áll rendelkezésére az előzmény biztosítási szerződésének kötvényszáma, kérjük, a kötvényszám kikérésére vonatkozó meghatalmazást továbbítsa felénk.

www.onlinebiztosit.hu
A KGFB-ről
  Gépjáműbiztosítás Vagyonbiztosítás Balesetbiztosítás Egészségbiztosítás Utasbiztosítás